Részlet Lowetinszky János József (Pest vármegye 53 éves tisztviselője) naplójá́ból

1919. május 1.

Az utczán ünnepi hangulat, villamos, valamint kocsi seholsem járt, csak a rendezőség automobiljai száguldottak teljesen vörös díszben imitt-amott, az úttesten a menetben részt vevők nagy csapata haladt, a póstások víg zeneszóval indultak kijelölt helyükre. Elmentünk az Aréna úton az Andrássy úti Millenáris emlékig, amely teljes vörös pompában díszelgett, a Szépművészeti és Műcsarnok vörösben, lobogókkal feldíszítve, egy óriási Marx és Lenin szobor [Lowetinszky téved: a szobor Marxot ábrázolta, két munkással – V.B.] gypsből. Az Andrássy út 3 úttestén a küldöttségek és menetek már javában haladtak a Liget felé énekelve, kalapot, zsebkendőt lengetve közben, a zenekar is intonálta az Internationálé inkább deprimáló, mint lelkesítő hangjait, fel-felharsant a Marseillaise is. Az úttestet kedélyeskedő és czigarettázó katonakordon vette körül. Így nézegettük a különböző meneteket, le-levéve a kalapot, ha az Internationalét fújták. A menetben rengeteg volt a nő. Érdekesebbek voltak a mozisok hat fehér ló vonta allegóriai csoportja, a húsvágók hat derék nagyszarvú fehér magyar ökör vonta szekere, a hentesek csoportja, a malommunkások csoportja nagy kenyér, perecz és óriási sóskiflivel, a hadsereg egy szakasza rohamsisakkal, vörösre festett ágyú és gépfegyverrel, az élén is skarlát palástba öltözött lovassal, meguntam az álldogálást, s lassan előrehaladtunk, a II. Octogonon [értsd a Köröndön – V.B.] czigány zenészek karai voltak elhelyezve, akik az Internationalét húzták felváltva a Marseillaise-zel, 16 bőgőt olvastam csak itt meg, jött a „Máv” gépgyár menete párhuzamosan a csepeliek óriási menetével, a Máv gépgyár egy kocsija lokomotívot, a másik gépet, a harmadik hidat hozott, egy kocsin kovácsok csengették nagy vígan, messzire hallatszóan az üllőt, a gazdasági csoport egy cséplőgépet hozott, melyet jelmezes arató leányok és legények énekszóval kísértek, a csepeliek lovassal nyitották meg a menetet, s nagyszerűen voltak ellátva lobogókkal, gyermekeiket vörös díszítésű szekereken hozták, zenekaruk is volt, mely nagyszerűen fújta az indulókat. A zuglóiak csoportja a burzsoá temetést ábrázoló két koporsót hozott. A színházak csoportjai külön jelzőtáblák alatt, az Operaház színészei gyönyörűen énekelték a Marseillaise-t, sok öreg deres fej volt köztük, akik úgy haladtak, mint haladhattak a római caesarok diadalmenetében a fogoly fejedelmek, a színésznők egyike-másika riadtan nézte a nekik szokatlan tömeget. A színházi munkások külön csoportot alkottak, a cseléd nasságák nagy zsivaj között vonultak fel, az intelligentia félszegen haladt a menetben, a zsidó fruskák azonban fajuk temperamentuma szerint a szertelenségbe csaptak. Ismerem Budapestet és népét, de annyi polizeiwidrig pofát még életemben nem láttam. A II. octogon is teljes vörös díszben pompázott, a négy szobor tetején négy óriási földgömb terpeszkedett, s tele volt tűzdelve vörös májusfákkal, a házak az Andrássy úton többé-kevésbé gazdagon vörössel díszítve, ami őszintén megvallva ijesztőleg hatott, sehol más szín, csak vadító vörös szín, szerencse, hogy nincs már marhánk, mert felöklelnének bennünket. Nagy nehezen feleviczkéltünk az Octogonig, amely szintén pazarul volt feldíszítve vörössel [...] 1 órakor kanyarodott be a menet vége az Andrássy útra a Teréz körútról, iszonyatos és egyszersmind félelmetes tömegű ember volt ez, amennyit még életemben nem láttam, pedig már sok tömeget láttam. Az Operaház ízlésesen volt feldíszítve, 2 nagy vörös koszorúja is volt az ablakokban, hm nem jó symbolum ez. A fürdő utca bejárata is pazarul volt vörössel díszítve. [...] átballagtunk a Lánczhídon és Alagúton át a Vérmezőre, amelynek közepén egy kataphalk állott vörösben és vörösben boldogult Martinovich Ignácz & társai vesztőhelyén, ez is satisfactio, a Vérmező fái piros dísszel vannak feldíszítve, nyílt színpadok voltak felállítva, az istenadta nép míg a hideg májusi szélben didergett a zöld füvön, melyet katonáik annyi éven át óvtak tőle katonáikkal. Lekanyarodtunk az Eskü téri hídhoz. Szt. Gellértet elbújtatták egy nagy büdös sárga paraván mögé, lenn pedig egy ostoba mázolmány akarta vélünk érthetővé tenni a paradicsomot. A nép ernyedten kullogott jobbra-balra, 200 vízcsap ontotta nedűjét, de nem is volt itt semmiféle lelkesültség, mint hajdinában-danában, sem egy kurjantás, sem egy lelkesülő örömteli arcz, mindenfele gyanakvás és szorongó érzés mutatkozott az arczokon. Nagy nehezen döczögtünk haza 3 órára. (Kézirat, lásd Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest Gyűjtemény B 0910/209 /1918-19. B. sztl. – Az e napról készített feljegyzéseit Lowetinszky piros tintával írta.) Megjelent Vörös Boldizsár: Károlyi Mihály tér, Marx-szobrok, fehér ló. Budapest szimbolikus elfoglalása 1918–1919. Budapesti Negyed, 29–30. 2000/3–4.