Az alábbi vers Méhes Károly diáktársunk új verseskönyvéből való:

Méhes Károly: Stúdiumidő Pannonhalmán


Itt semmi sem változott,
stúdiumidő van, megint
tanulok -
És mint rég, a könyv helyett
az ablakon át nézek kifelé,
a járdán macska ül,
sötét szemüveges atya
baktat lefelé.
Aztán átsétálok a klauzúrára,
s azt gondolom: lám, most
megtudhatom, milyen volt
a világ száz évvel ezelőtt,
pontosan ilyen, nevetségesek
ezek a zsongító óraütések.
Az ablakba állok, figyelem,
amint egy távol-keleti
turistacsoport lelkesen
videózza a főépületet.
Amikor Koreában
vagy Japánban nézik ezt
a felvételt, ott leszek majd
az ablakban, mint aki
teljesen idetartozik.
Később vissza, a helyemre.
És összerezzenek, valaki
súlyos léptekkel közelít
a kislépcsőházban, jön,
látom, én vagyok az,
kék iskolaköpenyben,
alig pelyhedző bajuszkával,
tiszteletteljes köszönés
a komoly idegennek,
Jó napotot és Laudeturt,
nem lehet tudni,
ki s miféle ember.