Tanár Úr – kit Faternak is hívtak

Lövey Félix  (Bp 50)  45  éve  lépett  a  katedrára.  Győrben  és Pannonhalmán  hat  osztályt  vezetett  az  érettségiig.  Hívták Félix Atyának, Tanár Úrnak – vagy egyszerűen csak Tatának, később  Faternak.  Ezt a megszólítást nem érezte  senki  bizalmaskodónak; hisz a szeretet kifejezője volt. Alakja legendává lett az idők során. Tevékenységére példa: Minden új osztályának diákjait – az ország legtávolabbi pontján is – végiglátogatta még az iskolakezdet előtt, majd a bevonuláskor már isme-

rősként  köszöntötte  őket. Minden  évben,  ugyancsak  minden diákjánál, családlátogatást tartott. Egész nyáron túrákat, hasznos programokat szervezett osztályai számára. Ma alperjel  és plébános-helyettes a Tihanyi Apátságban.

Előtte való  tisztelgésként egykori diákjai Félix címmel könyvet  jelentettek  meg.  Az  archív  fotókkal  gazdagított  kötetet  jó szívvel ajánljuk mindazoknak, akik – bár nem volt osztályfőnökük  –  tanítványai  voltak,  ismerték  Győrből,  Pannonhalmáról, vagy akár egyszerűen csak  jó  hírét  hallották. Az  emlékkönyv szép olvasmány, a szeretet és a bencés szellem hű kifejezője.

Négy idézet a könyvből:

„Tata – mert mi alig néhány nap után csak így hívtuk – nem volt  egy  magával  ragadó   személyiség.  Nem  énekelt,  nem zenélt, nem  táncolt, nem  dohányzott, nem  ivott, nem  hordott farmert,  divatos  cuccot,  nem  nyomott  modern,  hangzatos szövegeket. Érkezésünkkor kisgyerekként kezelt bennünket –amit  ki  jobban,  ki  nehezebben  viselt  közülünk  –,  anyánk  helyett anyánk volt. Minden gondunkkal hozzá  fordulhattunk, és fordultunk  is  sokan,  sokszor.  38-40 kamasz  srác éjjel-nappal összezártan – hát nem könnyű eset –; és ő mindig kéznél volt.

Mindig  volt  ránk  ideje.  Igen,  mindig,  mert  nagyon  kemény ember  volt. Végigcsinálta  velünk a napot  kora  reggeltől  késő estig, majd nekilátott a maradék – mondjuk  3-4 csomagnyi  –dolgozat  kijavításának.  És másnapra  mindennel  készen  volt. Soha nem késett a kijavítással, soha egyetlen óra nem maradt el  a  4  év  alatt.  Soha  nem  hagyott  kétséget  bennünk,  soha nem  hagyott  semmit  igazságtalanul:  Ha  valaki  méltánytalannak  érezte  valamely  döntését,  akár  egy osztályzatát,  akkor mindig készséggel  állt a megvitatásra. Soha nem  csinált  hiúsági  kérdést  abból,  hogy  változtasson  egy  korábbi  megítélésén. Ha jogos volt az igény! – Kemény férfi volt. Fáradhatatlan a  munkavégzésben,  és  bármikor  képes  volt  legyőzni  saját magát, hiúságát is. Embertelenül sokat dolgozott.”

Schrenk Gyula (Ph 70)

„Mi  kirándultunk a  legtöbbet,  a  Bakonyt ma  is  jobban  ismerem, mint szülőhelyem környékét. Aki ügyes és kitartó volt, az érettségi  mellé  jogosítványt  is  szerezhetett,  mivel  az  egész osztályt  a  saját  motorján  tanította  motorozni.  Általában  is  vállára  vette  ügyes-bajos  dolgainkat,  azt  is  tudtuk, hogy  sokszor ütközött is másokkal miattunk.”

 Dr. Czakó Károly (Ph 70)

„Családunk  Félix  atya  látogatására  készült.  Szokatlan  és meglepő is volt számomra ez a vizit, mert korábban tanáraimtól,  osztályfőnökömtől soha  ennyi érdeklődést,  figyelmet nem tapasztaltam.  Ebből  a  kiáradó   szeretetből éreztem,  hogy  mi, leendő diákjai már akkor is, ismeretlenül is rendkívül fontosak voltunk számára. Külsőségeiben és hangvételében is „hivatalos”  látogatásra  készültem  egy  szigorú  reverendás  atyával. Ehhez képest egy napbarnított, vidám, sportos fiatalember érkezett  civilben,  500-as  Fiatján,  aki  már  az  első  találkozásunkkor  baráti  öleléssel  fogadott.  Közvetlenségével,  kedvességével  szüleim  minden  féltő  aggályát  eloszlatta. Négy  szépdiákév következett.”

Hatos László  (Ph 74)

„Önéletírásából idézem: „nem is voltam igazán jó  tanár”. Mit tegyünk, barátaim, ha nekünk csak ilyen „nem igazán jó” osztályfőnök jutott? Meg is van az eredménye: alig néhány elméleti  matematikus  és  fizikus,  tudományos  kutató  és  műszaki doktor  került  ki  a  keze alól,  mérnök  is  tán  csak  két-három tucat,  tanár  se  oly  rettenetesen  sok;  amint  neves  orvosból, jogászból,  kiváló   nyelvészből-zeneszerzőből-orgonaművészből-irodalomtörténészből-Kossuth-díjas akadémikusból is csak annyi van ennek a rossz tanárnak a tanítványai között, amennyi  a  társadalmi  mintának  legfeljebb  ha  tíz-hússzorosa  –  na ugye.  Mit  tiszteljünk  mesterünkben,  ha  egyszer  ő  mondja  kimagáról a szigorú bírálatot? A kútmélységű hitét? A szerzetesi alázatát? Az állandó  szolgálatra-készségét? A törhetetlen optimizmusát? És miért  legyünk hálásak  neki? Hogy  szüntelenül korrepetálta  a  lemaradókat?  Hogy  éjjel-nappal  a  hivatására koncentrált? Hogy harminc-negyven év után is „látóközelben” tudja tanítványait?”

Várkonyi Wirter Balázs (Ph 67)

Ünnepi szentmisén köszöntötték Tihanyban a bencés apátsági templomban a közösség alperjelét, a 80 éves Lővey Félix atyát.

A még ma is rendkívül friss, fiatalos lendületű, agilis munkabírású szerzetesnek Korzenszky Richárd perjel, a tihanyi egyházközség vezetői és hívei, valamint egykori tanítványainak, munkatársainak népes serege köszönte meg a szertartás keretében húszéves tanári, húszéves gazdasági, gondnoki vezetői, valamint húszéves tihanyi monostori szervezői és lelkipásztori munkáját.

A szentmisét az ünnepelt mutatta be a tihanyi szerzetestestvérek közösségében. Szentbeszédet Korzenszky Richárd mondott, melyben a bencés rendalapítónak, Szent Benedeknek intéseit idézte fel. Ezeknek középpontjában áll: Krisztus szeretetének semmit elébe ne tegyél! E figyelmeztetés nemcsak a szerzeteseknek szól természetesen, hanem minden embernek — mutatott rá. Ezért fiataloknak és időseknek, diákoknak és tanároknak, volt tanítványoknak és volt pedagógusoknak el kell gondolkodnunk azon, hogy vajon nem faragott képeket imádunk-e. Vajon van-e a mindennapi életünkben valami abból a fegyelemből, amit Szent Benedek atyánk megkíván mindazoktól, akik Jézus Krisztus követésére vállalkoztak, s az ő szellemében akarják megjeleníteni a templomot megtisztító Üdvözítőt az emberek között — utalt a napi evangélium gondolataira. Jézus világos példát ad nekünk arra, hogy mi az, ami lényeges és mi az, ami lényegtelen. S ahogy múlnak az évek, évtizedek, az ember egyre inkább rá kell, hogy döbbenjen, hogy mi a fontos világunkban. Életünk akkor lesz Istennek tetsző, s akkor találunk békességet saját magunkban, ha a Tízparancsolat szava életté válik bennünk: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Ha Istent, Isten szeretetét, szeretetből fakadó törvényeit beengedjük életünkbe és minden szinten e törvényeket életté váltjuk, akkor jobb lesz világunk.

Majd Szent Benedek másik figyelmeztetését idézve – „A fiatalok az idősebbeket tiszteljék, az idősebbek pedig a fiatalabbakat szeressék” – hangsúlyozta: Félix atya évtizedeken keresztül e Szent Benedek-i intésnek megfelelően szeretetben foglalkozott diákjaival, akiket matematikára, fizikára tanított, és a szeretet tetteire nevelt. Megvilágosította előttük: nem az évek száma adja az élet értelmét, értékét, hanem az odaadás, a krisztusi példa megélése, a magunkat fenntartás nélkül szétosztani tudás képességének gyakorlata. Szentbeszédének végén Reményik Sándor gondolatait idézte Akarom című verséből, példaként állítva valamennyi küldetésben járó  keresztény testvér elé.

Lővey Félix atya a szertartás végén megköszönte a jókívánságokat és megvallotta: e születésnap legnagyobb ajándéka számára egyik tanítványának levele, melyben a volt növendék megköszöni neki, hogy nem magát, hanem mindig Jézus Krisztust közvetítette diákközösségeik számára.