Elöljáróban szeretném megköszönni Szalai Béla diáktársunknak, hogy "Mozaik" című könyvének összegző fejezetét honlapunkon közölhetjük! 

SZALAI BÉLA: MI ÍGY EMLÉKSZÜNK...

A forradalom első hete – a lelkesedés

1956. október 23-án, egy keddi napon, gyönyörű napos őszi idő volt Pannonhalmán. A 6 órai ébresztéssel, a reggeli stúdiummal, majd 8 órakor a tanítással kezdetét vette a diákok és tanárok megszokott napjainak egyike. Kihasználva a szép őszi napot, a gimnázium igazgatója, Söveges Dávid egy napos gyalogtúrára ment a Bakonyba az egyik prefektussal, Edvin atyával. Általános izgalom csupán a IV.B osztályban uralkodott, amely indulásra készen várta az utolsó óra befejezését. A Budapestre tervezett, hagyományos őszi osztálykirándulásra készülődtek.

A kirándulást délben az osztályfőnök Szabolcs atya lefújta. A rendkívül szokatlan és népszerűtlen döntés csak valamikor délelőtt születhetett meg, az igazgatónak, Söveges Dávidnak az egyetértésével. Oka bizonyára az előző napi események és az egyetemisták aznapra tervezett tüntetése volt. Nem maradt emléke annak, hogy a kirándulás elmaradását mivel magyarázták meg a diákoknak, és annak sem, hogy ez az esemény a többi osztályban különösebb beszédtémát okozott volna. Az emlékekben mindössze két rövid utalás van arra, hogy páran az aznapra tervezett tüntetésekről már értesültek.  Október 23. délutánja még szintén nyugalomban telt el. Egyedül Oros atya, a IV.a osztály prefektusa járta végig diákjai szobáit (a negyedikesek már nem az osztályteremben tartották stúdiumaikat, hanem ki-ki a maga szobájában tanult, szobatársával közösen) és mondta el, hogy Budapesten rendkívüli dolgok történnek, egyetemista tüntetés lesz, stb.

Estefelé már egyre többen értesültek arról, hogy Budapesten valami szokatlan és kezdetben érthetetlen dolgok történnek . Ábel maga invitálta diákjait a szobájába hallgatni a rádiót , de Oros prefektusi szobájában is sokan gyűltek össze hallgatni a rádió legfrissebb híreit . Az Oros szobájában lévő rádió híradását még a szobája előtti Bagózdában is lehetett hallani . Az egyik fiúnak a bátyja szólt az eseményekről , egy másik fiú emlékei szerint a híreket már az iskola-rádió hangszórói is közvetítették .

Mint hírforrást, az emlékezők pár diáknál lévő rádiót is említenek. Ezek többsége maguk barkácsolta detektoros rádiók voltak. Losonczy Tibor rádióját az I.A osztály diákjai hallgatták , egy másikat a II.A-sok.  Két rádió volt a negyedikeseknél.  A bejáró fiúk közül ketten este otthon hallgatták a rádió híreit.  Talán utolsóként aznap az a bejáró fiú értesült a történtekről, akit a Győrből érkező késő esti autóbusszal hazatérők Himnusz éneklése riasztott fel .

Október 23-án este 8-kor hangzott el a rádióban Gerő Ernő beszéde, amire többen is elítélő véleménnyel emlékeznek . Idézik Csóka Lajos véleményét is a beszédről: „ez a beszéd olyan volt, mint amikor egy hadvezér úgy akar meggyőződni, hogy felrobbanhat-e a lőporos hordó, hogy égő gyufa lángjánál nézi meg, van-e benne lőpor? Volt!”

Pannonhalma 1956. október 24-én, az előző naphoz hasonló szép őszi napra ébredt. Már kora reggel futótűzként terjedt a hír, hogy Budapesten „forradalom” van.

Többen a prefektusok közül: Tivadar atya , Ábel atya,  Edvin atya  és Oros atya is  a legfrissebb események hírével ébresztette diákjait (nem tudjuk, használták-e a „forradalom” kifejezést). Akik korábban keltek, mert ministráltak, vagy reggeli futásra mentek a Várkerületre, azok osztálytársaiktól , vagy éppen Lajos bácsitól értesültek  a történtekről. Volt olyan bejáró fiú, aki rohanva érkezett ezzel a hírrel a faluból és adta tovább,  , de volt olyan is, aki felérve a faluból a folyosón értesült mindenről, de még a lépcsőházban is kiabálták egymásnak a meglepő hírt.

Október 24-én délelőtt Anaklét atya tájékoztatta osztályát a történtekről.  Ugyancsak délelőtt hangzott el a kormány felhívása, hogy a rádiókat helyezzék ki az ablakokba.  A negyedik osztályosoknak a déli órákban a szép őszi időben, a szabadtéri salakos pályán tartott tornaóra alatt már a diákotthon egyik ablakába kitett rádió bömbölte a Kossuth adó legfrissebb híreit.  Ugyanezt a kihangosítást említi két másik fiú is . Voltak, akik a várkerületen sétálva értesültek a hírekről.  Páran emlékeikben úgy fogalmaznak, hogy 24-én délelőtt már általános beszédtéma volt mindaz, ami Budapesten történt.  A forradalom elnevezésnél a korábban használt idézőjelet az indokolja, hogy az eseményeket ezzel a névvel csak pár nap eltelte után kezdték illetni. Az emlékezők döntő többsége azonban már ezt az elnevezést használja a Budapesten történtek hírének első említésekor is. Ez érthető, hiszen a széles köztudatban a ”forradalom” és az „október 23.” elválaszthatatlan egységként vált fogalommá, és így is tudatosult. Ma már ez az egész időszakra vonatkozó, széles körben általános, sőt 1990-től hivatalos (korábban ellenforradalom!) elnevezés. Mégis, igazi „csemege” az a visszaemlékezés, amelyben a híradás az „ellenforradalom” kitöréséről szól, rögtön meg is magyarázva annak miértjét.  Pontos megfogalmazás csak utólag volt tehető, amint ezt a fennmaradt zsebnaptári bejegyzés is igazolja „Budapesten az ifjúság tüntet” és felette későbbi bejegyzés: „Magyar Forradalom”. 

Egyébként is jellemző, hogy október 23-i és 24-i események hírei, és az azokról történt értesülés időpontjai az emlékekben összekeverednek. Ez lehet a magyarázata annak, hogy többen is október 23. délelőttre teszik azt a szabadban megtartott tornaórát, ami csak 24-én lehetett. De annyi minden rendkívüli és szokatlan dolog történt (közülük több egymással egy időben) az alatt a két nap alatt, hogy csupán emlékezetből nehéz utólag pontos időrendbe állítani azokat. Különösen ötven valahány év távlatából. Sajnos, ennek a két napnak az eseményei még az egyetlen fennmaradt naplóban is összekeverednek, mintha egy lendülettel írták volna le a két nap eseményeit.  Az biztos, hogy az első elterjedő hírek forrása a budapesti rádió volt, és azok vagy a rádiót hallgató diákok, vagy egyes atyák közvetítésével váltak közismertté.

Nem járhatunk messze a valóságtól (és erről az emlékek is árulkodnak), hogy a diákok (gyerekek!) többsége valójában fel sem fogta, mi történik. Pannonhalmán a politika, különösen a napi politika egyáltalán nem volt beszédtéma. Érthető, hogy a tanárok nem beszéltek sem napi, sem általános politikai kérdésekről. Véleményüket finomabb eszközökkel is el tudták mondani, a neveléssel, a tanítással. A diákok pedig hazulról hozták magukkal azt, hogy vannak dolgok, amiről jobb nem beszélni. Előfordult, hogy osztálytársak nem tudtak arról, hogy valamelyikük édesapja politikai okokból börtönben van. És az első hivatalos hírek is érthetetlenek voltak.  Zavargások vannak. Mi az? Fegyveres bűnözők rendbontása. Honnan van a bűnözőknek fegyverük? De hát Nagy Imre, akit akarnak miniszterelnöknek, az is kommunista! Mi lesz akkor a változás? Ugyanakkor azt tanulták tanáraiktól, a szabadság nagyszerű dolog, a történelemben pedig számtalan esetben a forradalom hozta meg a szabadságot. És mindez itt történik, Magyarországon, amiért élni-halni kell! Még ha gyermekek is voltak, természetes és egészséges reakció volt a hírekre, hogy lelkesedtek. Hiszen ha forradalom van, akkor megváltozhat az élet, és az, amit eddig családjukkal éltek, az többségüknek nem volt jó! Ha nem is fogták fel teljes komolyságában, milyen irányban mozdult el az ország, biztos, hogy gyermeki őszinteséggel örültek annak, ami történik, ami történhet. Ez a féktelen öröm néhány diáknál nyíltan is felszínre tört.

Az öröm azonban nem volt felhőtlen. A Budapestről érkezett diákok között a fegyveres összecsapásokról érkező hírek hatására kezdett jelentkezni az otthon lévők iránti aggódás. Igaz, ez a kezdetkor még nem volt komoly, de a következő napokban egyre fokozódott. A posta és a telefonszolgáltatás még működött, sok szülő érdeklődött, van-e valami esemény Pannonhalmán, de pár diák is hazatelefonált. Ez utóbbi egyébként csak különleges esetekben volt megengedett, de hát akkor az volt.  Noha nincsenek erre utaló egyértelmű emlékek, nem járhatunk messze a valóságtól, amikor azt mondjuk, a szájról-szájra szálló hírek igazságtartalma időnként elszakadhatott a valóságtól, ami aggodalmat okozhatott a bencés atyáknak.

Dávid atya közbelép

Az ellenőrizhetetlen híresztelések, az otthoniak iránti aggódás, ezek kölcsönhatása, az órákon tapasztalható „rendellenességek”: a tanárok a diákokkal az eseményeket taglalták, fegyelmezetlenség határozott fellépésre késztette a gimnázium – diákotthon vezetését.

Természetesen az igazgató, Söveges Dávid állt ki a diákok elé, elmondani a hivatalos véleményt: „mi van és hogyan tovább?”. Ennek helyére szinte mindenki, az alkalomra nagyon eltérően, de sokan, ám pontos idejére senki sem emlékszik. Biztos, hogy az ebédlőben beszélt. Vannak, akik szerint egy reggeli előtt hangzott el mindez, mások vacsorához, a legtöbben azonban ebédhez kötik.

Azt valószínűsítjük, hogy Dávid atya vagy október 24-én a vacsoránál, vagy 25-én a reggelinél, a közös ima előtt szólt a diákokhoz. Egész biztosan készült a mondandójára, vázlatot is készített, ez nála természetes volt. Az őt jól ismerők el tudják képzelni maguk elé a jelenetet, ahogy ott áll az ebédlőben a kiszolgáló pult környékén kezében egy papírszelettel, várja, hogy elhalljon a zajongás, majd tapsol, és enyhén gesztikulálva elmondja pár mondatos „szózatát”. A végére kivörösödve kissé dühbe gurul, elhallgat, pár pillanatig néma csend, majd megszólal. „Jó étvágyat! És most imádkozzunk! Mindenek szemei tebenned bíznak Úristen…”

Bizonyára rövid mondandójából két gondolat ragadt meg a visszaemlékezőkben. Az egyik a Budapesten történtek „minősítése”, aminek a lényege az volt, hogy Budapesten kommunista irányzatok hatalmi harca folyik. A másik bejelentés az volt, bármi is történik Budapesten, itt Pannonhalmán a gimnáziumban és diákotthonban az élet a megszokott rendben és fegyelemben megy tovább. Mintegy két tucat visszaemlékező idézi Dávid atya előbbi gondolatatait, különböző szavakkal és kifejezésekkel, de az értelmük ugyanaz.  Söveges Dávid is ír erről a kijelentéséről emlékezéseiben, de érdekes módon annak elhangzását egy későbbi eseményhez köti (erről majd később). Magunk részéről, ismerve Dávid atya jellemző szóhasználatát és fordulatait, azt a megfogalmazást valószínűsítjük „… Attól, hogy Budapesten két kommunista csoport püföli egymást, itt Pannonhalmán még nem fog felborulni a rend. Tessék tudomásul venni, szüleitek azért küldtek ide titeket, hogy tanuljatok. A tanítás pedig megy tovább…”

Akár milyen megfogalmazásban is hangzott el a kommunista rivalizálást megfogalmazó mondat, számos és komoly következménye lett. Ezek közül elsőként azt említjük, hogy a történtek ilyen megítélése bizonyos ideig a diákok között elfogadottá vált (még ha nem is emlékeztek, ki mondta ), és talán ezért ezt a véleményt más atyák szájába is adták , vagy általánosan elterjedt véleményként őrizték meg.  Sőt olyan emlékezők is akadnak, akik Dávid előbbi helyzetértékelését az első értesülésüknek (mert mindig az első a legfontosabb!) tekintik az eseményekről.

Másik következményét Dávid atya maga is említi visszaemlékezéseiben. Egyes Nyugatra távozottak azzal támadták az 1960-as években, hogy ezzel a kijelentéssel az egész forradalmat

minősítette, vagyis „leszólta”. Tipikus esete a félrehallásnak. Dávid atya maga adja meg erre a „vádra” a választ: „Ma is tartom, hogy így indult a forradalom, és végződhetett volna az egyik irányzat – mondjuk Nagy Imre – kommunista irányának győzelmével. És ez nem a mi ügyünk.” De ez az óvatos, talán távolságtartó helyzetértékelés a kezdeti időkről pár diák emlékeiben is visszaköszön.

A legkomolyabb következmény azonban az volt, hogy a beszéd kéziratát a házkutatáskor megtalálták, és azt az ellene folytatott büntetőügyben bizonyítékként felhasználták.

Itt említjük meg, hogy maga Dávid atya egy másik alkalomhoz társítja ezt az elhíresült mondását, de erről a későbbiekben szó esik. 

Az igazgatói bejelentés másik része, amely a tanítás – tanulás csorbítatlan folytatását ígérte, maradéktalanul megvalósult. Az emlékezők túlnyomó része valamilyen megfogalmazásban ezt meg is említi. Itt jegyezzük meg, azért is kapott Pannonhalma támadásokat később Nyugatról, hogy a diákokat nem engedték részt venni a forradalomban!

Dávid atya az első kijelentésével mégis csak behozta (kényszerből) a „napi politikát” a gimnázium életébe, igaz, második bejelentésével („a rend nem fog felborulni”) rögtön kordába is akarta szorítani. De ez csak részben sikerült. A diákok betartották a napirendet, de gondolataikban, és szabadidőben beszélgetéseikben mégis csak a forradalom (és az otthoniak miatti aggódás) volt a beszédtéma.

Csak két visszaemlékező van, aki Dávid atyának akkor elmondott beszédéből még további bejelentéseket is megjegyzett. Az egyiket idézzük: „Ettől kezdve senki nem hagyhatja el az apátság területét. Rádióhallgatást betiltom, a fontos eseményekről a faliújságon kaptok tájékoztatást.”.  Ami az első mondatot, és az abban lévő rendelkezést illeti, rá kell mutatnunk arra, hogy ennek október 24-én vagy 25-én semmiféle indokoltsága nem volt. Később annál inkább. Ezért azt gondoljuk, hogy az egy későbbi alkalommal hangzott el. Rendkívül fontos azonban a másik bejelentés, ami a rádióhallgatásra és a faliújság tájékoztatásra vonatkozik. Habár el tudjuk képzelni, hogy Dávid atya rögtönözve „általános tilalomról” beszélt, de maga se gondolhatta komolyan. Ez ugyanis érintette volna a prefektusokat is, közvetve pedig a diákok kitiltását jelentette a prefektusi szobákból. Meg nem is lehetett volna végrehajtani. Valószínűbb, hogy Dávid atya arra utalhatott, hogy a különböző rádiók híreiből mindenféle zagyvaságok állnak össze, a diákok ezeket hozzák-viszik és ennek így semmi értelme, ez így ártalmas és káros. És ehhez rögtön hozzátette, hogy a falitáblán olvashatók lesznek a hírek a legfontosabb eseményekről, és azok forrását hogyan szervezi meg. Hogy ez így történt, arról tanúskodik a második emlékezés, amely bővebben beszél arról, hogyan fog történni a központosított hírellátás.

A gimnázium vezetése előtt ugyanis egyértelmű volt, hogy az események híreitől nem lehet elzárni a diákokat, de a vadabbnál vadabb híreszteléseknek gátat kell vetni. Erre ennél jobb megoldást, mint a „hivatalos” tájékoztatásnak ezt a formáját, ki se lehetett volna találni.  Az ötlet nagyszerűségét csak fokozta, hogy a tájékoztatások előállításába bevonták magát a diákságot, a szabadidők spontán rádióhallgatását egy egész napos tevékenységgé szervezték át.

A visszaemlékezések azt sugallják, hogy október 24-én, szerdán vagy 25-én, csütörtökön már megjelenhettek az első kifüggesztett híradások. A diákok közül 24-en (7 osztályból!) említik ezeket a híradásokat emlékeikben , de Zerind atya és Dávid atya emlékeiben is szerepelnek. Az emlékezők közül páran nem csak a hirdetményeket említik, de véleményt is fűznek hozzá. 

A „hírközpont” Dávid atya igazgatói iroda melletti szobájában volt. Dávid atya azt is megindokolta, hogy azért választották a harmadikosokat a rádiófigyelésre, mert a negyedikeseknek az érettségire kell készülniük. Folyamatosan a Kossuth rádiót és a bécsi rádió adását figyelték, ügyelve arra, hogy a diákok között németül értők is legyenek, akikből elég sok volt.  De a prefektusi szobákban is volt rádióhallgatás, mivel a cél az volt, hogy minél több rádió adását hallgassák.  Követték a Szabad Európa rádió magyar adásait is, többek között a pedellus szobában.  A központi rádióhallgatás igazolt távollétnek számított az órákról, a stúdiumokról. A prefektusoknál hallott hírek is lejutottak Dávid atyánál lévő fiúkhoz.  Még szlovák nyelvű rádióadást is figyeltek , Mindez elég komoly szervezési feladatot és főleg elfoglaltságot jelentettek Valószínű, hogy az összeállított híreket legépelés előtt Dávid atyának a diákok bemutatták. A késő esti és hajnali órákban Dávid atya maga hallgatta a német nyelvű híreket, ez egyébként is szokása volt.

Az egyik fiú panaszként írja, azért nem tudott a „győri menethez” csatlakozni, mert társaival Dávid atya szobájában hallgatták vasárnap délelőtt a rádiót.

A központosított híradással persze nem szűntek meg az egyéni rádióhallgatások a prefektusi szobákban, a Társalgóban  és a pár saját rádión sem. Az egyik fiú a Főmonostorban, Geláz atyánál hallgatta rendszeresen a rádiót.  De volt a tájékoztatásban egy biztos pont, amiről lehetett akár beszélgetni, vitatkozni is.

A továbbiakban a csütörtök és a következő nap, október 26. péntek is a napirend szerint, rendkívüli esemény nélkül lement. Budapesten azonban egyre véresebb összetűzések voltak, érkeztek az első hírek a vidéki eseményekről is. Láng Péter naplója szerint a fővárosban történtek mellett elsősorban a győri események foglalkoztatták a fiúkat. Érthető, Győr nagyon közel volt! Az órák, az órákra történő felkészülés nem kötötte le teljesen a diákoknak sem a figyelmét, sem az idejét. Mindez együtt érthetővé teszi, hogy a diákok körében tovább nőtt a feszültség, az aggódás az otthoniak miatt. Erre igazi orvosság nem volt. Úgy gondoljuk, az atyáknak a legnagyobb fejtörést a szabadidő értelmes kitöltése, a diákok figyelmének lekötése jelenthette.

Talán ezekben a napokban történt, amit az egyik másodikos fiú nem tud elfelejteni. Osztálytársaival a kertben focizott, nem a rendes futballpályán, hanem az országút felőli kerítés melletti füves területen. A kerítésen túl egyszer csak megállt egy férfi, és bekiabált nekik: „Nem szégyellik magukat! Itt játszanak gondtalanul, amikor máshol lövik az ártatlan magyarokat!”. Nem is fogták fel, miért és mit mondott valójában, de elszégyellték magukat.

Október 27-én, szombaton reggel a megszokott rendben 8 órakor megkezdődött a tanítás. Ám csak az első órát tartották meg , a továbbiak helyett a gimnázium diákjai a falu Nemzeti Tanácsának megválasztási ünnepségén vettek részt. Előzmény egy reggel érkezett telefon lehetett, amellyel az esemény szervezői (talán Veér László?) meghívták a gimnáziumot az ünnepségre. Söveges Dávid igazgató a meghívást erre az ünnepségre elfogadta, de az azt közvetlenül követő másik esemény, a falu szovjet hősi emlékművének lerombolásán való részvétel elől elzárkózott.  A gimnázium diákjai, köztük a lányok is, feltették a diáksapkát, felsorakoztak, majd zászlókkal elindultak . A betegek és az a negyedikes brigád, amely éppen szenet rakodott a vasútállomáson, természetesen nem tartott velük. , Dávid atya vezetésével a prefektusok és a tanári kar pár tagja is a menetelők között volt, az egyik emlékben megemlítik Mike atya sportos öltözetét.  A kapuban Anaklét atya nemzetiszínű kokárdát osztogatott a diákoknak.  Borongós idő volt, néha az eső is csepegett, de ez nem hűtötte le az országúton énekszóval, rigmusokat skandálva („ez a haza magyar haza, minden ruszki menjen haza”) lefelé masírozó diákságot.  Útközben pár diák – valószínűleg a falubeli bejáró fiúk – a kerítéseken átugrálva leszedett pár Lenin utca utcanév táblát.  Így érkeztek a Tanácsháza elé, amelyen a korábbi „Községi Tanács Háza” feliratból a felesleges betűket eltávolítva már csak a „Község Háza” felirat maradt.  A faluban már a forradalom „lukas” zászlaja lengett.  A érkező diákságot már nagy tömeg fogadta tapssal és „megjöttek a diákok” felkiáltással.  Az ünnepségen ott volt a falu rendőrsége is, immár „forradalmi” egyenruhában” – paroli nélkül, nemzeti színű karszalaggal.  Az ünnepség megkezdődött, a hangosítás is működött.  A harmadikas Kecskés László elszavalta a Nemzeti dalt. Saját visszaemlékezései szerint felolvasta, mert nem volt biztos a szövegben, és csak így vállalta el Dávid atya helyszínen történt felkérését. Kecskésnek, aki több szavalóverseny nyertese volt, Dávid atya volt az irodalom tanára, ezért eshetett rá a választás. A verset a községháza egyik helyiségében olvasta fel, László atya tartotta elé a mikrofont.

Az egyik emlékező szerint egy Győrből érkezett, nemzeti színű karszalagos, jó kiállású férfi beszélt. Ismertette a győrieknek a kormányhoz küldött 16 pontos követeléseit, majd javasolta, hogy válasszanak Nemzeti Tanácsot.  A tömeg megtapsolta, közben forradalmi jelszavakat skandáltak , majd megválasztották a Nemzeti Bizottság 5 tagját. A bizottság elnöke egy korábbi hivatásos katonatiszt, Serényi László lett.  Utolsóként közakaratra, a tömeg bekiabálására („a várbeli gyeákok közül is egyet!”) a diákok „Stipsicz, Stipsicz” nevet skandálták.  Így lett. a IV.B osztályos Stipsicz József a Nemzeti Bizottság tagja. A választás elég rögtönzötten történt, egyes emlékezők szerint komikus jelenetek is voltak, beleértve Stipsitz megválasztását is.  Az ünnepség a Himnusz eléneklésével zárult, és a diákság megindult vissza a Várba. Lehet, hogy közülük páran a rendőrőrshöz is elmentek, de ott szinte senkit se találtak, mert addigra a helyi rendőrök többsége eltűnt.  A diákok hazafele elvonultak a szovjet hősi emlékmű előtt, ezért egy részük ott volt– Dávid atya szándéka ellenére – annak ledöntésénél, vagy legalábbis láthatta annak eredményét. Az emlékmű ledöntésébe egyébként is „belekeveredtek” a bencések. A jól megépített obeliszket nem tudták elhúzni az ÁFÉSZ teherautójával, ezért megállították a Főapátság éppen arra haladó traktorát, amely szenet szállított pótkocsival a vasútállomásról a Várba.  Az öreg Hoffer traktort (amit még a gimnázium építéséhez szereztek be) vezető Pill Jani bácsi lekapcsolta a pótkocsit, aztán besegített. Sikerült, az emlékmű ledőlt és darabokra tört. Az emlékmű tetején lévő vörös csillagot egy jelenlévő eltette, majd elrejtette (ma is őrzi!), egy másik fiú felvett és eltett emlékbe egy kis darabot az összetört kőoszlopból.

Ami biztos, a visszaérkező diákoknak a 6. órákat, ami a II.A-ban fizika óra volt, a szombati napra való tekintet nélkül megtartották.

Az biztos, hogy a faluba történt levonulásra nagyon sokan emlékeznek, még ha egyes emlékekben össze is keverednek az események, helyszínek. Név szerint emlékeznek 17-en Kecskés Laci szavalatára és 16-an említik Stipsicz nevét is.

Szombaton az ebéd után szabad idő volt, a napirendnek megfelelően. Ez alatt az egyik győrszentmártoni bejáró fiú édesapját keresve, bebiciklizett Győrbe. A Városházánál megállva hallotta Szigethy Attila beszédét, amelyben szólt arról is, hogy küldöttséget menesztettek Pannonhalmára, hogy a gimnázium delegáljon küldötteket a győri Forradalmi Ifjúsági Bizottságba.

Egy kis kitérővel visszatérünk a rendőrökhöz. Győrszentmártonban rendőrőrs működött, ahol 6 rendőr teljesített szolgálatot, akik egy kivételével helyi lakosok voltak. Az őrsparancsnok Hegedűs Pál főtörzsőrmester, helyettese Németh István törzsőrmester volt. A forradalom első napjai után a rendőrőrs működése gyakorlatilag megszűnhetett. A rendőrök (vagy közülük páran) a Nemzeti Tanács megalakulásánál, de legalábbis annak kezdetekor még jelen voltak. Igaz, egyenruhájukat már divatosították: a vörös csillagos rendőr jelvények és a parolik eltűntek, viszont viseltek piros-fehér-zöld karszalagot. Az ünnepség végére azonban elpárologtak, egyszerűen nyomuk veszett. Valószínű hazamentek, és attól kezdve civil ruhában jártak, he előjöttek. Lehet, hogy Hegedűs főtörzsőrmester – akit a helybeli emlékezők egyébként jó szándékú emberként jellemeznek – egyszerűen ezt tanácsolta nekik. Hegedűs azonban végig „szolgálatban” maradt, és november 4. után továbbra is őrsparancsnok maradt. A rendőrök hiánya miatt kellett megszervezni a falu Nemzetőrségét, amint látni fogjuk.

A győri forradalmárok érkezése

Késő délután azonban váratlan esemény történt a Várban. Két korábban Pannonhalmán érettségizett diák érkezett Győrből, akik szervezett formában találkoztak a diákokkal. Az eddigiektől eltérően most idézzük az erre vonatkozó emlékeket:

1.         Áment Ferenc I.A

Dávid atya egyszer hívta össze a diákságot, talán okt. 24-én vagy 25-én estére és rövid tájékoztatást adott arról, hogy mi történt Budapesten. Úgy emlékszem, hogy ezen ott volt egy volt pannonhalmi diák is, aki szintén beszámolt a pesti eseményekről.

2.         Bakos Tamás I.A

A forradalom kitörését követő napokban – amikor már létrejött a nemzetőrség - Győrből néhány karszalagos nemzetőr Pannonhalmára jött és a Teleki teremben előadást tartott. Tájékoztatták a diákotthoni lakókat és atyákat a forradalmi eseményekről és buzdították a hallgatóságot a részvételre. Természetesen az értünk felelős atyák csillapították a diákok forradalmi hevületét.

3.         Zalay Etele I.A

Győrből a forradalmi bizottság tagjai, karszalagos nemzetőrök tartottak előadást a Teleki teremben a kialakult helyzetről, a lehetőségekről. Fantazmagóriának tűnő elképzeléseik is voltak. Feltételezve az oroszok visszatérését és Budapest elestét, Nyugat-Dunántúl leszakadását, független törpeállam megalakítását tervezték, vagy autonómiával Ausztriához csatlakozást. Hogy 13 éves fejjel is abszurdnak tartottam ezeket az elképzeléseket, nyilván tanáraink megjegyzései és véleménye is szerepet játszott.

4.         Magyarossy András I.B

Úgy gondolom október 23. után, egy estefele lehetett, forradalmárok jöttek Győrből. Többen voltak, és kézigránát volt az övükben. Bejöttek az osztályba, én hátul ültem, és bizony nem tudtam mi újság, először láttam kézigránátot. Minden szó és felfordulás nélkül el is mentek.

5.         Zoltai Mihály I.B

Összehívták a diákokat a Teleki terembe, ahol két forradalmár akart a diáksághoz szólni. Nem voltak jól öltözve, az egyik pisztolyt tett az asztalra és egymást próbálták rávenni, hogy mondjon valamit. Ez elég primitíven hatott és két primitív ember benyomását keltette bennem. A beszéd tartalmára nem emlékezem, de az előadók nem voltak szimpatikusak

6.         Baján György II.A

Emlékszem arra, hogy még az oroszok megjelenése előtt, úgy 28-a környékén összegyűltünk a Teleki teremben és Győrből jött karszalagos fiatalemberek adtak tájékoztatást(?) az eseményekről.

7.         Garamszegi Pál II.A

Valamikor ezekben a napokban, amikor Győrben már a forradalmárok uralták a helyzetet, de még november 4-e előtt, kijött Győrből két korábbi bencés diák.

Minket, diákokat összehívtak a Teleki teremben, és ők ismertetést tartottak nekünk az eseményekről. Az egyik volt diák mintha az előző évben végzett Kovács Attila lett volna.

8.         Kardos Dezső II.A

(Október 23 után) Aznap, vagy másnap este Győrből forradalmárok érkeztek motorral, és a mozi-teremben tartottak ismertetést a helyzetről.

9.         Marschalek Ákos II.A

Emlékszem egy csapat lelkes fiatalemberre, akik Győrből jöttek és „Forradalmi Bizottságot” emlegettek, beszédet tartottak, az ottani eseményeket ecsetelve. Mi fellelkesültünk és megfogadtuk, hogy többé nem beszélünk „oroszul”.

10.       Láng Péter II.B

1956.10.26 Péntek Este az Ideiglenes Nemzeti Tanács két küldötte érkezett Győrből. Beszámoltak a történtekről. És tájékoztattak minket… A győri vezetőség küldöttséget menesztett a szentiváni erdőben állomásozó orosz csapatokhoz. A küldöttség szerencsével járt. Az oroszok fegyverszünetet kötöttek.

11.       Limbek Tamás II.B

Arra emlékszem, hogy jöttek forradalmárok Győrből, ismertetést tartani az eseményekről. Minket, diákokat összehívtak a Teleki teremben, és ott hallgattuk beszámolójukat. Úgy rémlik, beszéltek egy olyan elképzelésről is, hogy Győr és környéke függetlenséget akar, és a nyugati országokhoz csatlakozna.

12.       Rakovszky István II.B

Mint mások is biztosan megírták, Győrből kijöttek a forradalmi bizottságból és beszéltek hozzánk. Mivel a biciklim ott volt, gondoltam, hogy avval talán valami futárszolgálatot tudnék végezni. Ezt meg is mondtam nekik. Gondolom, elég naivnak tarthattak.

13.       Gólya László III.B

Nem sokkal október 23. után az egyik este összehívtak minket a Teleki terembe. Glózer Laci volt ott és még talán pár másik fiatalember. Laci 1956 nyarán érettségizett Pannonhalmán, és orgonálni szokott a diákmisén, ezért is emlékszem olyan jól rá. Mintha nemzeti színű karszalagot viselt volna. Arról beszélt nekünk, milyen események voltak Győrben.

14.       Látits György IV.A

Október 24. után néhány nappal később, az esti órákban motorkerékpáron megérkezett Győrből a két évvel előttünk érettségizett Glózer Laci és talán az a győri színész (Földes Gábor?) akit a megtorlás idején kivégeztek. A Teleki-teremben jöttünk össze valamennyien. Tájékoztattak bennünket a budapesti történtekről, a Rádió ostromáról, a Sztálin szobor ledöntéséről, az ÁVÓ-val történt fegyveres harcról. Arról is szóltak, hogy forradalmi bizottságok alakultak Budapesten és számos vidéki városban, így Győrött is. Intettek, hogy maradjunk nyugton, tanuljunk, szólnak, ha valamit tennünk kell.

15.       Radda István IV.A

Az internátus úgynevezett „Teleki-termében“ egy nagygyűlést is tartott a gimnázium vezetősége. Győrből jött hozzánk egy volt bencés diák, aki tájékoztatott az addigi eseményekről, nagy sikerrel elszavalta a „Talpra Magyar-t“ és felolvasta a MEFESZ – UFHS 16 pontját. Ezen természetesen én is társaimmal nagyon fellelkesedtem.

16.       Töreky Iván IV.A

Egy este mindnyájunkat összetereltek a Teleki terembe, ahol ott volt Kovács Attila és Glózer László Győrből /ez nem biztos/, és beszámoltak a győri helyzetről.

Majd az Igazgató úr vagy talán más atya felszólalt. Közölte, hogy felszólít mindenkit, hogy maradjon nyugton. „Mi atyák szüleiteknek és a jó Istennek felelősek vagyunk életetekért, így lelkiismeretetekre hivatkozva kérünk titeket, maradjatok, ne szökjetek meg. Kivétel, ha szüleitek jönnek, vagy írásos megbízottjaik és kivesznek titeket az iskolából.” Ezt megértettük, ettől kezdve nem lógott meg senki.

17.       Orosz Attila IV.B

Amire határozottan emlékszem (talán azért, mert ez akkor nekem nagyon fontos lehetett), az az esemény, amikor Győrből az egyik este (utólag rekonstruálva a másnapi eseményekből, ez pénteken, október 26-án lehetett) forradalmárok érkeztek, és arról győzködtek minket, hogy csatlakozzunk mi is tevőlegesen a forradalomhoz. Mintegy toborzást tartottak.

Lelkesek voltunk, fontosnak tartottuk, hogy mi is tegyünk valamit Magyarország szabadságáért, persze hogy hajlottunk erre. De a kapuk be voltak zárva, nem tudtunk kimenni, és hát már egyébként is este volt. Azzal távoztak, hogy másnap reggel teherautókat küldenek értünk.

18.       Tringer László IV.B

A forradalom napjaiban (október vége lehetett) Győrből kijöttek valami vezetők, akik tájékoztatást adtak a diákság számára a Teleki teremben. Emlékszem a forró, felpezsdült hangulatra, lelkesedésre. Az előadóktól egy dolog ragadt meg a fejemben: ha Budapest nem viselkedik elvárható módon, akkor Győr és a Dunántúl leszakad és önállósítja magát.

19.       Vida László IV.B

Biciklire ültem és bekerekeztem Győrbe. Csak mellékesen említem, hogy az utam a győri ávós székház előtt vitt, ahol térdig jártam az utcára a kidobált iratokban. A városházánál éppen Szigethy Attila tartott beszédet. Többek között azt is elmondta, hogy küldöttséget menesztettek Pannonhalmára, hogy a gimnázium delegáljon néhány diákot a győri forradalmi ifjúság megalakuló szervezetébe. Én Pannonhalmára hazaérve osztálytársaimnak mindezeket elmondtam. Ők semmit sem tudtak erről, mert feltehetően a jó atyák – teljesen érthetően – elhallgatták a diákok előtt a küldöttség érkezését, illetve a győrieket lebeszélték arról, hogy a küldetésük lényegét elmondják.

20.       Kovács Attila /Pannonhalma, 1955

Pannonhalmán a forradalom leverése után, 1956. november második felében jártam Dávid atyánál és Ulrich atyánál. Dávid atya szobájában beszélgettem néhány sráccal, hogy én mit láttam, és mit gondolok. Csupán egy délutánt és egy estét töltöttem ott.

20. Glózer László /Pannonhalma, 1955

1956 októberében … Nagyon rövid idő alatt ott találtam magam Szigethy Attila környezetében, mint lelkes „segítő”. Jó páran voltunk ott fiatalok, akik az ügyes-bajos dolgokban végeztük a ránk bízott feladatokat. De fegyvert nem hordtam, sose, semmifélét. Egyik ilyen feladatom volt kimenni a győri kenyérgyárba, mert súlyos zavarok léptek fel a kenyérellátásban. Ez emlékezetem szerint 1956. október 27-én délelőtt lehetett. Aznap kora délután – egészen biztos, hogy „főnökeink” tudtával – kimentem Pannonhalmára, úgy rémlik, hogy motorbiciklivel. Biztos, hogy nem egyedül mentem, hiszen nem is tudtam motorbiciklit vezetni. Valószínű, de erre egyáltalán nem esküszöm, hogy Dobos Vili volt velem, nálam három évvel idősebb (Edvin atya volt osztályából Pannonhalmán, kitűnő tornász, győri fiú, a forradalom után emigrált). Hogy vele a forradalmi napokban hogyan jöttem össze, nem tudom.

Hogy az egész Pannonhalmán töltött idő hogyan állt össze, nem tudom. Kivel beszéltem, ki hívta össze a diákokat, kikkel beszéltem, mielőtt a diákokkal találkoztunk a Teleki teremben, ez mind kiesett az emlékezetemből. De arra kell gondolnom, hogy mint az ottani szokásokat ismerő, és Pannonhalmát tisztelő egykori ottani diák, megkerestük valamelyik bencés atyát, és ez emberi kötődéseim miatt valószínűleg korábbi osztályfőnököm, az akkori igazgató, Dávid atya lehetett. Ezt az is valószínűvé teszi, hogy az ő engedélye nélkül nem lehetett volna a diákokat összehívni. Nem is volt ez az összehívás olyan egyszerű, mert délutáni szabadidő volt, ki erre, ki arra volt közülük. Mégis, a "kép", ami megjelenik előttem: a diákokkal zsúfolt Teleki-terem. Telis-teli, oldalt is álltak, a széksorok előtt, sőt közvetlen előttem, a pódium előtt is, még a földön is ültek. Én a pódiumon állva, mint valami „kiküldött” beszéltem a diákokhoz. Nem emlékszem pontosan a szavaimra, de a Győrben történtekről igyekeztem minél részletesebb tájékoztatást adni. Arra határozottan emlékszem, hogy nem buzdítottam a diákokat, hogy harcoljanak, hiszen akkor már Győrben semmilyen fegyveres konfliktus nem volt. Úgy emlékszem, beszéltem a közellátási zavarokról, valószínűleg az aznap délelőtti kenyérgyári helyzetfelmérésemről is.

21. Dobos Vilmos /Pannonhalma, 1952

Az „Ifjúsági szervezet” (nevét már nem tudom) kérésére aztán, valószínű 27-én délután motorkerékpárral kimentem Pannonhalmára beszámolni a Győrben történtekről a diákoknak. Hogy kivel mentem, nem emlékszem. De mivel Glózer László ugyanazon tényeket sorolja fel, mint amire én is emlékszem (időpontként október 27., motorkerékpár, Dávid úr, Teleki terem, az Ifjúsági Szervezet általi küldetés), szinte lehetetlen, hogy mi nem együtt mentünk. A motorkerékpárt pl. ebben az időben csak erre az útra használtam! Pannonhalmán Dávid urat kerestem fel, és kértem engedélyt a diákok összehívására. A Teleki terem tele volt, amikor megtartottam, megtartottuk (?) a beszámolót. Végül abban egyeztünk meg, hogy az „Ifjúsági Szervezet” a győri bencés gimnáziumon keresztül fogja Pannonhalmával tartani a kapcsolatot.

22. Rédly Dénes teológus

Még november elején meglátogatott Glózer László egykori osztálytársam még egy iskolatársunkkal együtt, de az ő nevére nem emlékezem.

Ha a pontos történéseket az emlékekből akarjuk összerakni, rögtön látni, az nem egy könnyű feladat. A nehézségek már az első átolvasásnál kezdődnek azzal, hogy Magyarosy András és Zoltay Mihály emlékeiben fegyveres fiatalemberek szerepelnek, szemben azzal, hogy a Győrből jöttek emlékezésükben külön hangsúlyozzák, hogy soha nem volt fegyverük. Ez a két emlék ezért az itt értékelhetők közül ki is esik, esetükben a győri küldöttek és más forradalmárok emlékeinek összemosódása valószínűsíthető.

A következő nehézség az esemény időpontjának meghatározása. Az emlékezők többsége nem mond időpontot, aki mond, az is változó október 24. és november eleje között. Az emlékekben azonban találhatók olyan közlések, amiből ez az időköz leszűkíthető. Láng Péter naplójában leír pár eseményt, amiről a Győrből jött forradalmi küldöttek beszéltek. Ezek között szerepel, hogy a győri Nemzeti Bizottság küldöttei Győrszentivánban felkeresték a szovjet csapatokat, akikkel fegyverszünetet kötöttek. Tudjuk, hogy ez október 27-én délelőtt történt. Glózer László 27-én délelőtt a győri kenyérgyárban járt, felderíteni a nehézségeket, és úgy emlékszik, ezek után ment ki Pannonhalmára. Dobos Vilmos is feltételezi, hogy 27-én volt kint Pannonhalmán. Ellentmond viszont ennek Láng Péter naplójának másik bejegyzése, amely szerint ez az esemény 26-án, pénteken történt. Csak arra gondolhatunk, hogy a napló nem naponta volt vezetve, hanem pár naponként, és az időpont ezért téves benne. Biztosra vesszük, hogy Dobos Vilmos és Glózer László október 27-én találkozott a diákokkal.

A Győrből érkezettek száma és személye tekintetében is elég nagy az össze-visszaság. Számuk egy, kettő, néhány, vagy általános többes szám között változik. Egy emlékező név szerint Glózer Lászlót, van aki Glózer László mellett Kovács Attilát említi, egy másik Glózer Lászlót és Földi Gábort, sőt valaki Kovács Attilát és egy másik korábbi bencés diákot név nélkül. Mindkét emlékező, aki egy győri küldöttről beszél, őket név nélkül, de korábbi bencés diáknak nevezi. Rédly Dénes (eltérő dátummal) Glózer Lászlót és még egy korábbi diákot említ. Csak bonyolítja, hogy Glózer László nem biztos abban, Dobos Vilmossal jött, Dobos Vilmos pedig csak valószínűsíti, hogy Glózer Lászlóval jött.

Tájékoztatásuk színhelyét azonban szinte mindenki megnevezi: a Teleki-terem (más névvel mozi-terem). Az emlékezők kivétel nélkül estére teszik az eseményt, ha arról beszélnek. Ketten is említik, hogy motorkerékpárral érkeztek, és szintén ketten azt, hogy karszalagot (bizonyára nemzeti színűt) viseltek.

Az egészen biztos, hogy a diákság összehívásához az igazgató engedélye kellett. Dobos Vilmos szerint először Dávid atyát keresték fel, de Glózer László erre nem emlékszik. Az is biztosra vehető, hogy Dávid atya egyeztetett velük mondandójukról és semmi olyat nem engedélyezett, amely a diákság tevőleges csatlakozását jelentette volna forradalmi eseményekhez. Dobos Attila a győri forradalmi ifjúsági szervezet küldötte volt, és nem csak a tájékoztatás volt a feladata, hanem rábírni arra a diákságot, hogy küldjön delegáltakat a forradalmi ifjúsági szervezetbe. Erről valószínű Dávid atya hallani sem akart, és ezért ez a felvetés a tájékoztatás során nem hangzott el. Arra csak halvány utalás van az emlékekben, hogy beszámolójuk után az atyák közül is megszólalt valaki. Vida László emlékei megerősítik, hogy Győrből Szigethy Attiláék valóban küldötteket menesztettek Pannonhalmára, ha nem is egészen azzal a mondandóval, ami végül is elhangzott. Úgy véljük, az ismertetés során Dávid atya nyugalmat akaró akarata érvényesült.

Glózer László maga is szükségesnek tartotta megemlíteni emlékeiben, hogy „nem buzdította harcra a diákokat”, viszont valószínű beszélt a kenyérgyári nehézségekről, mint friss élményéről. Orosz Attila emlékezése valószínű egy olyan elhangzott ígéretre vonatkozik, amely feltételes módban hangozhatott el: ha majd szükség lesz a diákok segítségére, akkor majd küldenek teherautót. Mindezek ismeretében úgy tarjuk, hogy Töreky Iván emlékeinek második felében a következő este, szintén a Teleki teremben elhangzottak szerepelnek.

Most már könnyű nagyon röviden összefoglalni, valójában mi és hogyan történt.

Október 27-én a délutáni órákban motorkerékpárral megérkezett Győrből két korábbi pannonhalmi diák, Dobos Vilmos és Glózer László. Dobos Vilmos a forradalmi ifjúsági bizottság küldötte volt. Söveges Dávid kérésükre engedélyezte, hogy tájékoztassák a diákokat a forradalom eseményeiről. Vacsora előtt, vagy a vacsora után összehívták a diákokat a Teleki terembe. Amíg a diákok összegyűltek, addig Glózer Lászlóék felkeresték korábbi diáktársukat, Rédly Dénest, és talán pár volt tanárukat is. A zsúfolásig megtelt teremben ők ketten részletesen beszámoltak a Budapesten, de főleg a Győrben és Győr-Sopron megyében történt forradalmi eseményekről. Megemlítették a Dunántúl tervbe vett „önállósodását” is, ami az erre emlékezőknek irreálisnak tűnt. A diákság érdeklődése és lelkesedése hatalmas volt. Az összejövetel végén az egyik atya (valószínűleg Dávid atya) próbálta a lelkesedést helyes irányba terelni.

A másodikos Rakovszky István emlékeiben olvashatjuk, azonnal jelentkezett, hogy kerékpárjával szívesen vállalna forradalmi futárszolgálatot. Sajnos, nem tudjuk, felajánlását hogyan fogadták, pedig a forradalom ügyének őszinte segíteni vágyása vezérelhette.

Egyetlen olyan emlék bukkan fel, de megtörténtében maga az emlékező is bizonytalan, hogy 2 delegált november 2-án mégiscsak bement Győrbe, de ott nem szólaltak fel.

Lehet, hogy szombaton délután Dobos Vilmos és Glózer László mellett más forradalmárok is megjelentek. Felfegyverkezve érkeztek. Nem ismerve a helyi viszonyokat nem keresték fel az igazgatóság vezetését, hanem közvetlenül a diákokkal kerestek kapcsolatot (vagy ha beszéltek valamelyik illetékes atyával, az valószínű, hogy udvariasan eltanácsolta őket). Ha így volt, akkor ők lehettek azok, akik pár tanterembe is benéztek.  Ezek a forradalmárok nem keltettek jó benyomást. Ők lehettek azok, akik a forradalomhoz való csatlakozásra bíztattak, és másnapra teherautókat ígértek. De az is lehet, hogy ezek a forradalmárok egy másik napon jártak Pannonhalmán. Ez utóbbit az valószínűsíti, hogy szombat délután nem volt stúdium, így a diákok nem tartózkodtak a tantermekben, ahova azok benéztek. Az is lehet, hogy ezekkel találkozott Orosz Attila is, és akkor ez október 26-án történt. Ezekre a látogatókra emlékezhetett egy elsős diák is: „Emlékszem az első élményre, amikor teherautóval forradalmárok érkeztek Pannonhalmára. A fogadtatásuk szívélyes volt, de nem marasztaló. Fél füllel hallottam, hogy a sok gyereket, amelyek a papokra lettek bízva, nem szabad semmilyen félreérthető mozzanattal kitenni későbbi atrocitásoknak.”

Láng Péter (aki a negyedikesekkel volt egyidős, sőt azok között korábbi általános iskolás osztálytársa is volt) naplójában szombaton jegyzi be: „Győrben állítólag munkáshiány van, az élelmiszerellátás nincs rendben. Beszélgettem a fiukkal és azon az egységes véleményen vagyunk, hogy felajánljuk segítségünket a győrieknek.” Az egyik fiú emlékei szerint: „…a rádióban elhangzott egy híradás, hogy Győrben nincs kenyér, mert nincs elég munkáskéz a kenyérsütéshez. Elindult a jelszó: menjünk segíteni a győrieknek!”  Két további diák is arra emlékszik, hogy szombat este döntötték el, hogy másnap reggel a negyedikesek elindulnak Győrbe.  Biztos, hogy ebben az elhatározásban szerepet játszhatott az, amit a kenyérgyári helyzetről Glózer Lászlótól hallhattak.

Nem vagyunk biztosak abban, hogy mindez így volt, de az emlékekből logikusan ez rakható össze. Egy biztos: aznap este nem volt hétvégi filmvetítés Pannonhalmán.

A „győri menet”

1956. október 28-án, vasárnap reggel a diákság részt vett a diákmisén a Bazilikában, majd utána a reggelin. Mise után az előző nap délutánján a Győrben járt Vida László elmondta osztálytársainak, mit tapasztalt Győrben. Beszélt a Szigethy Attila által említett küldöttekről, és arról is, hogy delegáltakat várnak a győri forradalmi ifjúsági szervezetbe.

A reggeli után hamarosan a diákok kisebb-nagyobb csoportokban, tömegesen kezdtek kimenni a főkapun. A kaput szokás szerint kora reggel Lajos bácsi, a portás kinyitotta, a kapunál figyelő szolgálatban lévő másodikas fiúk (ezt a szolgálatot valószínűleg a péntek-szombati napon érkezett sok hívatlan látogató miatt vezethették be) mindenkit kiengedtek. De a szokatlan időben szokatlan számban kitóduló fiú Lajos bácsit intézkedésre sarkalta. Elrohant Dávid atyához és jelentette: „Direktor úr, szöknek a deákok!” A kapunál hamarosan megjelent Tivadar atya, aki megakadályozta további diákok távozását. 

Ennek előzménye a negyedikesek előző esti döntése volt, hogy segítséget kell vinni Győrbe. Tisztességükre vall, hogy tettek egy kísérletet, hogy „törvényesen” járjanak el. Három negyedikes diák bement Dávid atyához engedélyt kérni, hogy a diákság képviseletében bemehessenek Győrbe. Merev elutasításban volt részük. A megígért teherautók nem érkeztek meg, türelmetlenek voltak, tenni akartak valamit lelkesedésükben a forradalomért, hát elindultak gyalog, mondván, majd vonatra szállnak. Páran közülük értesítették az alsóbb osztályokat, valószínűleg csak annyit: „Indulunk Győrbe, gyertek ti is…” 

A „szökevények” száma az emlékezők szerint 60 és 150 között változik. Az emlékezők közül 31 írja, hogy résztvevő volt, és ennél nem sokkal többen emlékeznek erre a „győri menetre”. Szinte mindenki említi, hogy főleg III. és IV. osztályosok voltak. Szép számmal voltak a II.B osztályból, akiket egyik osztálytársuk bátyja, a negyedikes Tímár Béla riasztott.  Rajtuk kívül az alsóbb osztályokból egyetlen elsősről tudunk, aki azért akart elmenni, mert ismerte a pékségek munkáját(!). Úgy gondoljuk, az elindulók 60-80 fiúnál nem lehettek többen.

Az egész akció rögtönzött jellegét semmi nem igazolja jobban, mint az emlékek, amelyben széles körben változnak az elindulás miértjei. Habár a többség a kenyérgyárat, a pékek megsegítését, vagy általánosságban a forradalom megsegítését említi, az emlékekben felbukkannak más „célok” is: romok eltakarítása, harcolni Budapesten, egy agyonlőtt győri diák temetése, tüntetés, sőt többek szerint az úti cél Ausztria volt!  Olyan hír is járta, hogy a győri újságban jelent meg, vagy a győri rádióban hangzott el, a pannonhalmi diákok semmiből se veszik ki a részüket, s ennek cáfolására indult el a csapat.

A csapat a kisécsi vasútállomás felé tartott az országúton, a szemerkélő eső nem lohasztotta lelkesedésüket. Most nem vittek zászlót, de voltak, akik kokárdát viseltek.  Az otthon maradottak a Hóman-bástyára összegyűlve kísérték figyelemmel a menetet

Közben Dávid atya intézkedni kezdett. Motorra ültette Botond atyát, hogy vigye Tivadar atyát a fiúk után, és hozzák vissza őket. Dávid atya beszélt a győrszentmártoni állomásfőnökkel is telefonon. Rávette, hogy a déli vonatot ne engedje tovább a kisécsi megállóhelyről. Megkérte, értesítse a fiúkat, hogy akar beszélni velük telefonon. Ez nem volt egyszerű, mert a kisécsi megállóhelyen csak vasúti telefon volt, és azt nem lehetett rákapcsolni a postai telefonvonalra. Ezért az állomásfőnök a vasúti vonalon kiszólt a kisécsi megállóhelyre, ha a fiúk megérkeznek, menjenek be a győrszentmártoni vasútállomásra, mert az igazgató úr beszélni akar velük.

Így is történt. Amikor a csapat megérkezett, várta őket a hír, hogy menjenek át a vasútállomásra telefonálni az igazgatónak. Kiválasztottak maguk közül pár fiút „tárgyaló delegációként”, akik a sínek mellett átgyalogoltak a győrszentmártoni állomásra. Közben a fiúk szóba elegyedtek egy helybeli emberrel, aki érdeklődött, hova mennek. Elmondták, hogy Győrbe igyekeznek segíteni. Azt a választ kapták, hogy Győrben rend és nyugalom van, nincs értelme odamenni.  Közben megérkezett Botond és Tivadar, és az értük érzett felelősséget hangoztatva győzködték őket a visszatérésre. Hosszas vita alakult ki, a fiúk egy része Botondot próbálta meggyőzni, hogy álljon az élükre, és vezesse be őket Győrbe. Nagyon valószínű, hogy a közismerten diákbarát és jószívű Botond hajlott is volna erre, minden esetre Tivadar atya magához vette a motor slusszkulcsát. 

Hosszas huzavona kezdődött, közben visszaértek a telefonálók azzal, hogy Dávid atya szerint Győrben nincs szükség rájuk, és aki nem tér vissza, azt kirúgják az iskolából. Közben befutott a vonat, többen fel is szálltak, de a vonat nem indult tovább.  Végül is a fiúk úgy döntöttek az ígéretek (nem lesz büntetés) és a körülmények (eső, hideg, nem indul a vonat) hatására, hogy visszatérnek. Az atyák megkönnyebbültek.

A diákok elindultak letörve, éhesen vissza a Hegyre. A vonat pedig fütyült egyet, és elindult lassan Győr felé. Egy fiú azonban fent maradt a vonaton.

A visszatérőknek (a bejárat nagy- és kiskapuja már egyaránt zárva volt!) a Teleki-terembe kellett bevonulniuk, és egy darabig ott maradtak bezárva. Oros atya felügyelt rájuk. Majd Dávid atya egy általános igazgatói letolás kíséretében azzal zavarta őket a késői ebédre, hogy este majd még találkoznak.

Ezek között az emlékek között is felbukkannak „legendák”: Botond atya a pótkocsis traktorral jött a fiúkért, a motorral pedig Vilmos, vagy Modeszt és Szabolcs atyák jöttek a fiúk után. De hát az idő nagyhatalom!

Mint mondtuk korábban, a vonaton ott maradt egy diák, a negyedikes Vida László, aki győrszentmártoni volt. Rá nem vonatkozott a visszatérés parancsa, hiszen a faluban lakott, bejáró volt. Társai bíztatására vállalta, hogy bemegy Győrbe. De Győrben a Városházán csak fejetlenséget talált, az Ifjúsági Bizottság cselekvésképtelen volt, Szigethy Attilával való találkozásra pedig hiába várt egész éjjel. Dolgavégezetlenül ért be hétfőn reggel a gimnáziumba, elkésve a tanításról.

A délután folyamán a fiúkat – legalábbis azok egy részét, akik nem vettek részt a délelőtti akcióban – levitték a falu templomába „imádkozni a megtévedt társakért”.  Más diákok viszont megtekinthették a Teleki-teremben a Három start című, nem túl színvonalas lengyel filmet.

Este aztán a diákság – köztük a nem bejáró 3 lány is – összegyűlt a Teleki-teremben, és meghallgatta Söveges Dávid igazgató intelmeit. Nagyon kevesen emlékeznek erre, de aki emlékszik, azok mindegyike megőrzött egy-egy fontos gondolatot az elhangzottak közül. Dávid atya maga is megemlékezik erről az eseményről feljegyzéseiben, időpont nélkül. Természetesen, erre a beszédre is felkészült, fontosabb mondatait szokásának megfelelően papírra is vetette. Mindezekből elég könnyen összerakhatók a fontosabb elhangzottak. Kezdetben jól megszidhatta a délelőtti szökés résztvevőit. Valami olyasmit is mondhatott, hogy azzal senki nem váltja meg a szabadságot, ha bemegy Győrbe, és ott azt skandálja: „Ez a haza magyar haza, minden ruszki menjen haza!” Bejelenthette, amit a diákok már korábban láthattak, hogy az épület valamennyi bejárata éjjel-nappal zárva lesz, és szigorú kapuőrzést szerveznek a diákokból. Mindezek indokaként hangsúlyozta, hogy Pannonhalma felelősséget vállalt a fiúkért, amikor átvette őket a szülőktől, és ők meg fognak felelni ennek. A gimnázium nem fogja hagyni, hogy a diákok felelőtlenül bármibe belekeveredjenek. Ezért a diákok mostantól kezdve Pannonhalmát csak szülőkkel, vagy azok írásos engedélyével hagyhatják el. Érzékelve az otthoniakról szóló hírek hiánya miatt napról-napra növekvő aggódást, valószínű ekkor jelenthette be, hogy a budapesti fiúk írjanak levelet haza, amit (mivel a posta leállt) Zerind atya fog kézbesíteni. Legalább is egy fiú még aznap írt egy levelet haza.

Dávid atya beszélt a forradalom legfrissebb történéseiről is, mondván, most már másképp látja a dolgokat, mint korábban, amikor az egészet csak kommunista csoportok küzdelmének tartotta.  Bizonyára bizakodva és lelkesítően szólt a várható további fejleményekről. Később Dávid atya bírósági tárgyalásán ennek a beszédének a kézirata, amit a házkutatás során megtaláltak, egyik fő vádpont, a lázítás bizonyítékaként szerepelt.

Ekkor hangozhatott el Dávid atyának az a bejelentése is, amely szerint: "Legutóbb részt vettünk a politikai megmozduláson, most pedig úgy illik, hogy vegyünk részt a vallásin is". Ez a Dávid atya stílusához illő bejelentés biztosan valamilyen közelgő, az iskola egészének részvételével tartandó rendezvényre utalt. Melyikre? Pontosan nem tudni, csak találgathatunk. Lehetett a vasárnap esti kompletórium, lemenetel a falu temetőjébe (mi ezt tartjuk valószínűnek), vagy első pénteki szentségimádás.

Dávid atya utóbbi mondásához kapcsoljuk a Pannonhalmára jellemző vallásos szellemiség visszaköszönését az emlékekben. A negyedikes Radda István írja: „Keresztény nevelésünk folytán hittünk az imádság erejében és ki-ki a maga módján – így én is – imádkoztam a forradalom sikerért.”. Nem ő volt az egyetlen. Láng Péter naplójában is fel-felbukkan ez a hitből fakadó imádkozás. Ábel atya önkéntes imaórákat is szervezett a diákotthon kápolnájában.  A zongorázást tanító Ilonka néni hazafias felbuzdulásában a zongoraórák előtt a szokásos egy Üdvözlégy helyett kettőt imádkoztatott el tanítványaival.

Így telt el, és végződött a forradalom első hete Pannonhalmán. Az atyák bizakodtak, hogy sikerül a rájuk bízott fiúkat továbbra is távol tartani a veszélyektől, és a diákokkal együtt bizakodtak, hogy a forradalom az egész országra kedvező változásokkal végződik.

TOVÁBB A 2. RÉSZRE