A fegyveres fiatalok látogatása

A legemlékezetesebbek a korai menekülők közül azok a fiatalok voltak, akik fegyveresen érkeztek és forradalmároknak mondták magukat. Még november nyolcadika előtt az egyik késődélután–koraeste érkeztek Pannonhalmára. Lássuk, mit őriztek meg látogatásukról az emlékek.

1.         Szentirmay Szabolcs I.A

Egyik este Győrből jöttek fiatal forradalmárok, ha jól emlékezem három fiú és egy lány, fegyverrel és egy szürke vagy drapp Warsavával.

2.         Lábady Miklós I.B

Amire emlékszem: 2 koma beállított egy autóval, ami tele volt stukkerral, és elmondták, hogy mi történt Pesten. Sokan körülálltuk Őket, lángolt bennük és bennünk a honszeretet, ambicionáltak bennünket, hogy menjünk fel Pestre és harcoljunk a hazánkért.

3.         Simig András I.B

Egy másik kép: a diákotthon belső udvarra néző ablakából látjuk, hogy begördül egy Pobjeda típusú autó, és fiatal fegyveres forradalmárok szálltak ki belőle. Nem emlékszem, miért jöttek, talán menekültek már nyugatra, de csak rövid ideig voltak ott Pannonhalmán.

4.    Deme Lajos II.A

Egy élményem van, amikor az egyik budapesti csoportból egy vagy két fiatal fickó (kb. 17-18 évesek) bejöttek a kollégiumba, és ott mesélték, hogy hogyan mászott ki az égő ruhájú orosz gyerek a tankból.

5.         Jankovics Marcell II.A

Iskolánknál meg-megállnak a Nyugatra menekülők. Közöttük három Corvin-közi harcos egy félig szétlőtt Pobedán. Nyomukban üldözőik: oroszok és pufajkások.

6.         Rásonyi Miklós II.A

Egy másik kép: két fiatal fiú és egy lány érkezett Budapestről, géppisztollyal.

7.         Andrónyi Tamás III.A

Jöttek fegyveres fiatalok Pestről. A kérdéses napon társaimmal együtt étszolgálatos voltam. A mélyalagsori diákotthoni konyhából vittük fel a kislépcsőházon keresztül a kaját a lifthez. A kislépcsőház aljában az egyik srác pisztolyával belelőtt a plafonba, ami piszok nagyot durrant.

8.         Balthazár Zsolt III.A

Az egyik késő délután vagy talán este (de már erősen sötétedett), lementem a hátsó lépcsőn, hogy az alagsoron keresztül a tornaterem előtt pingpongozzak. A legalsó lépcsőfordulónál ott állt egy 20 év körüli alak, és ahogy közeledtem, megláttam, hogy egy Frommel pisztoly van a kezében. Felismertem, mert a háború után sokáig nekem is volt egy. Közelebb lépve hozzá megkérdeztem, mit csinál, mire megmutatta, hogy beszorult benne egy lövedék. Azonnal elővettem a bicskámat, amit mindig a zsebemben hordtam, és egy mozdulattal kipattantottam a kissé félrecsúszott lövedéket. Aztán bezártam a fegyvert, és kipróbáltam, működik-e? Iszonyatos dörrenéssel elsült. Rémülten nyomtam kezébe a pisztolyt, felrohantam a lépcsőn. Ő elfutott az alagsorban a konyha felé.

9.         Kismarty Lóránd III.A

Egyszer jött két fiatal suhanc, akik forradalmárnak mondták magukat. Lent randalíroztak az alagsorban, a konyhán dolgozó nővéreket zaklatták. Még egy lövés is eldördült! Látni nem láttam őket, de a lövést hallottam. Akkora dörej volt, mintha egy rakás vastepsit vágtak volna a földhöz.

10.       Laczus Géza III.A

Egy nap egy kis teherautóval olyan egyetemista-féle felkelők érkeztek, fegyvereket mutogattak a kis lépcsőház előtt. Anaklétfelindultan zavart el a folyosó ablaktól. Felsősök kíváncsiskodtak a haditudományokra.

11.       Vincz József III.A

Rémlik, hogy egyszer jöttek valami fiatalok fegyverekkel, de nem látszottak forradalmároknak, inkább nyikhajoknak tűntek. Pingpongoztak a tornaterem előtt, aztán amilyen váratlanul jöttek, el is mentek.

12.       Künnle Tamás III.B

Emlékeim szerint valamikor novemberben érkezett egy fiú meg egy lány, akikkel a tornaterem előtti „asztalitenisz” teremben beszélgettünk, a disszidálásuk okáról. Még délután tovább mentek. A fiúnál egy valóságos „davaj” gitár volt.

13.       Rudán Péter IV.A

Ezután, attól eltekintve, hogy megjelent egy nap két fiatalember és egy leányzó egy szürke színű Pobjeda típusú autón, és élményeiket mesélve egy pisztollyal hadonásztak, nem történt említésre méltó esemény.

14.       Beck József IV.B

Arra is emlékszem, hogy egyszer megjelent egy szürke Pobjedával 2 alak meg egy lány, akik forradalmárként mutatkoztak be. Már nem emlékszem kik, talán a konyhán dolgozó nővérek panaszkodtak, hogy az árkádok alatt lövöldöztek szórakozásból. Megyery Palival a keresésükre indultunk, a tornaterem előtt találtuk meg őket, ahol pingpongoztak. Elzavartuk őket az épületből, és Pannonhalmáról is.

15.       Söveges Dávid OSB

Egyszer megjelent az iskolában (X.Y., egy lány), aki valami főiskolán tanult Pesten, megérkezett két fiúval, géppisztolyokkal stb., azzal hogy forradalmat csinálnak a nyugodt, elmaradt Pannonhalmán is. Sikerült lebeszélnem, így csak a tornaterem előtt pingpongozott a másik két forradalmárral, majd eltűntek. De azt hiszem, ők kezdték azt a csetepatét a faluban, pontosabban az écsi állomás melletti kis dombon, ami a faluban az egyetlen fegyveres összecsapás volt, már november 4. után, a „Konszolidáció” idején.

Az ifjú forradalmárok látogatásának története az emlékek megfelelő részleteiből szinte hiánytalanul összeállítható. Kora este lehetett, a diákok már szállították fel az alagsorból lifttel a vacsorát, amikor fiatal fegyveresek, két fiú és egy lány érkezett egy Pobedával. Forradalmárnak mondták magukat, de a megjelenésük nem volt megnyerő. A lány megkereste Dávid atyát, és próbálta elérni, hogy beszélhessenek a diákokkal, de Dávid atya erről a nyugalom érdekében lebeszélte. Ez alatt a fiúk fegyvereiket mutogatták a gimnázium hátsó lépcsőjénél az épen útjukba eső diákoknak. Amikor a lány eredménytelenül visszaérkezett, elindultak az alagsoron át a tornaterem felé. Az egyik fiú a lánnyal oda is ért, és ott beszédbe elegyedtek a pingpongozókkal. Meséltek arról, miért kell disszidálniuk, és maguk is pingpongoztak. A másik fiú azonban lemaradt, és elromlott pisztolyával babrált. Ekkor ért oda egy pingpongozni igyekvő harmadikos diák, aki segített a pisztolyból kiszedni az elakadt lövedéket, majd véletlenül elsütötte. A durranásra ijedtükben mindketten elrohantak, a diák felfelé a lépcsőn, a fiatalember pedig társai után szaladt. A lövés hangját sokan hallották, a konyhán dolgozó nővérek félelmükben segítséget kértek. Ez két markos negyedikes fiú formájában meg is érkezett, akik a hívatlan vendégeket a pingpongasztalnál megtalálták. Rövid úton kitessékelték őket a gimnáziumból és Pannonhalmáról is. Nem egy dicsőséges, de mindenképpen kerek történet.

Az emlékek között szerepel egy olyan történet, amit az előbbiek változatának vélünk. Ezt arra alapozzuk, hogy ez az emlék tartalmában nagyon eltérő ugyan, de közös szereplői a forradalmár lány és a Pobeda típusú autó.

Láng Péter naplója nem szól erről a történetről. Ennek oka lehet az, hogy a történés általunk feltételezett napján, november 7-én egész délután betegen feküdt, és vacsora után rögtön el is aludt. Nem jutott el a hozzá az esemény híre.

Az ifjú forradalmároknál békésebb menekülők is érkeztek, akiket szeretettel fogadtak. Egy emlékező szerint a menekülők között megjelent Cziffra György zongoraművész is. Ő a Teleki teremben egy kicsit játszott a diákoknak, befejezésként pedig virtuóz módon rögtönözve vagy tízféle változatban eljátszotta a Szabad Európa szignálját 

Többen említik, hogy a börtönből szabadult Esterházy Pál herceg is járt Pannonhalmán(?). Korábban Pannonhalmán érettségizett diák, Hagenmacher „Husi” is beköszönt elbúcsúzni egykori iskolájától. 

A menekülők meleg teát és kenyeret kaptak, és a tornateremben aludhattak, ha éjszakára is maradtak. A tornateremben a diákok ágyából vittek le matracokat.  Az egyik emlékben felbukkan az a panasz, hogy esténként a menekülők miatt nem lehetett a tornatermet használni.  Az atyák igyekeztek – kevés sikerrel – megakadályozni, hogy a menekülők a diákokkal találkozzanak, félve, hogy csatlakoznak hozzájuk.  Mégis voltak találkozások, beszélgetések a menekülőkkel, első sorban a fiatalokkal (az emlékek egy szinte gyerekekből álló csoportról is beszélnek), vagy olyanokkal, akik részt vettek a harcokban.  Ketten is megemlékeznek menekülő tisztiiskolásokról.  Egy menekülő katonai középiskolás fiú egy pisztolyt ajándékozott az őt éjszaka beengedő kapuőrnek.  Az egyik menekülő katonaszökevénynek a Pannonhalmán tanuló unokaöccse ajándékozta oda a személyi igazolványát.

Úgy gondoljuk, hogy a menekülők tömeges megjelenése november közepe táján megszűnhetett. November 11-étől Pannonhalma környékén állandó lett a szovjet csapatok jelenléte, a fegyveresek többször átnézték az épületet, ezért tanácsos lehetett elkerülni a környéket.

Ha jöttek menekülők, valószínűleg civilek, és nem fegyveresek lehettek, habár ekkor bujtatott el Botond atya pár fiatal menekülőt, amint erről később szó lesz. November közepétől többnyire szülők jöttek gyermekeikért, és vitték őket tovább nyugatra. Ők nem a tornateremben, hanem vendégszobákban éjszakáztak.

Az écsi ütközet

A diákok november 4-től kezdve gyakran láthattak a Győr–Veszprém országúton vonuló szovjet csapatokat, tankokat. A Hóman bástyától az országút légvonalban mindössze két kilométerre van nyugatra, szép tiszta időben a teherautókat és tankokat akár szabad szemmel is meg tudták különböztetni, akár megszámolni is. De a diákoknak a nézelődéshez távcsövük is volt.  Talán még a tankok dübörgése is hallható volt.

Az atyák nem örültek ennek a nézelődésnek. Attól tartottak, a bástyán lévő csoportosulás arra készteti a szovjeteket, hogy odalőjenek. Ezért a diákokat ilyen esetekben megpróbálták elküldeni a bástyáról.  A diákok elküldésénél Szulpic atya így fogalmazott: „Vigyázzatok, a golyó nem kopogtat!” 

A nézelődők november 8-án ízelítőt kaptak a harcokból is. Igaz, biztos távolságból. A bástyán álló fiúk végignézték, ahogy Écs felé az országúton (ez légvonalban két és fél – három kilométer távolság) egy teherautó és egy szovjet páncélos jármű üldözte egymást (talán kettőnél több jármű is lehetett), majd tűzharc tört ki közöttük.

Nem tudni, pontosan mennyi ideig tartott mindez, de nemsokára erősítésként szovjet tankok érkeztek, és a harc abbamaradt. A lövések zaja is felhallatszott a Várba.

Az atyák nagyon határozottan ismét távozásra szólították fel a diákokat, akik lelkes segíteni akarásukban még az épületet is majdnem felgyújtották(?)!  Ismerve a szigorú napirendet, mindez az ebéd utáni szabadidőben, még a délutáni stúdium megkezdése előtt történhetett.

Persze a látottak híre gyorsan terjedt.  A forradalmárok Tatabányáról menekültek teherautóval, az összecsapás előtt a faluban gyűjtöttek élelmet a lakosságtól.  De az a hír is járta, hogy pár fiatal fiú lőtt rá az oroszokra, és az robbantotta ki az összetűzést.  Persze, az események idején a diákok nem tudhatták, kik és miért állnak harcban egymással, mindezek későbbi „értesülések” lehettek.

Dávid atya a falu postáján bezárva vészelte át a harcokat, mert a postás Ilonka néni a lövéseket hallva ijedtében bezárta az ajtókat.  A tankok a harc után a faluban is cirkáltak.  Ábel atya, aki maga is végignézte az összetűzést, az 1960-as évek vége felé Tatabányán véletlenül összeismerkedett az Écsnél harcoló forradalmárok vezetőjével, Aba Mihállyal, aki több éves börtönbüntetés után akkoriban szabadult ki.

Négyen is említenek emlékeikben sebesültet, ketten újságírónak is nevezik, akiket Pannonhalmán ápoltak, az összecsapás után.  A sebesült osztrák fiatalember történetét (valószínű a menekülő tatabányai forradalmárok vették fel teherautójukra, és így keveredett a harcokba) Dávid atya is megemlíti.

Ez a kis összecsapás azt a hamis reményt is felébresztette, hogy talán még nem veszett el teljesen a forradalom ügye!  A közeli Bakonyban meghúzódó fegyveresekről (a közbeszédben a már a Szovjetunióban raboskodó Maléter szerepelt, mint vezetőjük!) is tudtak a diákok, időnként még a fegyverek zaját is vélték hallani. 

November elején a Szabad Európa rádió olyan rémhíreket terjesztett, hogy a „diákok Győr környékén harcban állnak az oroszokkal”. Ez a minden valóságot nélkülöző rémhír félelmet keltett az erről értesülő szülőkben. Két szülőről is tudunk, aki a hír hallatán fia sorsa iránt aggódásból útra kelt Pannonhalmára. Mindketten kalandos és fárasztó út után megkönnyebbülve tapasztalták, hogy rémhírről volt szó. 

November 4-ét követően azonban már nem csak a ritkuló harci cselekmények és a megjelenő menekülők körül jártak a diákok gondolatai. Töprengéseikben, beszélgetéseikben megjelent egy új kérdés, a disszidálás mérlegelése. Élő példa volt előttük a menekülők áradata. A diákok többségnél, ha felmerült bennük ez a gondolat, természetes módon a szülők elképzeléséhez, akaratához való igazodás volt a mérvadó. Igaz, volt arra is példa, hogy a szülők a fiúkra bízták a döntést, közölve egyúttal, hogy odakint milyen rokoni segítségre számíthat.  Voltak szülők, akik minden nehézséget leküzdve elmentek Pannonhalmára megbeszélni fiúkkal a döntést, vagy lebeszélni őt az elmenetelről.  Volt olyan fiú, akit hazaengedtek (!), hogy beszélje meg a kérdést édesanyjával. Kalandos utazás után tért vissza pár nap múlva Pannonhalmára.  Az is előfordult, hogy két apa egy szobában töltötte az éjszakát Pannonhalmán: az egyik a fiáért jött, hogy elvigye nyugatra, a másik azért jött, hogy lebeszélje a fiát a disszidálásról. 

A nyugatra távozás gondolata legjobban azokat foglalkoztatta, akik származásuk miatt (mint „osztályidegenek”) idehaza reménytelennek tarthatták jövőjüket, továbbtanulásukat. Ezek között is leginkább az érettségi előtt álló negyedikesek kétségei lehettek a legnagyobbak, hiszen azokat pár hónap választotta már csak el az egyetemi felvételiktől, és pontosan ismerték a korábban Pannonhalmán érettségizettek sorsát.

Az is természetes, hogy a tanárok ismerték a diákok gondolatait, tervezgetéseit. A tanárok közül páran a Szózat szellemében („Itt élned, halnod kell!”) a diákokat próbálták meggyőzni arról, hogy Magyarország a hazájuk, maradniuk kell. Különösen Csóka Lajos atya és Ciráki László atya hangoztatta ezt, de Hajdú Lukács atya hazafiságra való nevelését is említik az emlékek.  A tanárok beszéltek az idegenben élés nehézségeiről, a nyelvtudás hiányáról is.

Ahogy Efrém atya mondta: „Hát mit hiszel te gyerek, a nyelv az ragad rád, mint a kosz?” 

Bizonyára mindezek az érvek is hatottak, és sok bizonytalankodó diák végül is maradt. Egyedül Botond atyáról sugallják az emlékek, hogy titokban szimpatizált a disszidálni szándékozó diákokkal. 

TOVÁBB A 4. RÉSZRE